top of page
Keresés
  • Szerző képeSthapatya Veda

Vastu meets Olympos


olympos - greece, görögország, griechenland
Olympos - Görögország, Griechenland, Greece

Sziasztok!


Sok töprengés után arra jutottunk, hogy elindítjuk itt a blogunkat, azért, hogy meg tudjuk Veletek osztani az élményeinket, tapasztalatainkat, hogy milyen érzés és mit is jelent itt lenni Görögországban. Na meg azért is, hogy megörökítsük ezt az egész projektet a világnak, magunknak illetve a családunknak, barátoknak.

Szóval nemsokára - reméljük - költözik a kis Ház, új otthona lesz neki is, így nekünk is, itt az Olympos lábánál Zeusz és a többi Istenek figyelő szemei előtt. És hogy miért pont ide?

Először is azért, mert Pieria ezen területe tökéletes Vastu szempontból. Keleten van a tenger, nyugaton, délnyugaton és délen pedig az Olympos. A kettő közötti területen tehát ez a két fontos szempont teljesül. Már amikor először jártunk itt nyaralni, akkor már nagyon megtetszett ez a környék. A hegy, a hegység, ahogy nézed szinte minden pillanatban más képet mutat, valamint árad le róla a harapni való friss levegő és találkozik a tengerivel... ide az asztmások járnak gyógyulni. A másik oldalon pedig a végtelennek tűnő kékség a csodálatos napfelkeltékkel. Mennyei látvány, mennyei érzés!

Szóval szerintem mondhatjuk, hogy szerelem lett első látásra és talán nem véletlenül jártunk ide újra és újra nyaralni. A nyaralásokból sok ismeretség született, illetve sok munka is. Sok meditáló kis diák lett itt, illetve sokaknak van már saját Lingamjuk, vagy bútoruk is.

Így jött tehát pár év elteltével a gondolat, hogy talán ki kéne itt próbálnunk élni. Azért is, hogy ez a kellemes érzés, amit szinte minden nyaralás adott, ne múljon el 1-2 hét alatt Magyarországon.

Adott tehát a mi kis házikónk, aminek elkezdtünk új környezetet keresni. Úgy voltunk vele, ha a ház is költözni akar, akkor találunk neki új helyet - vagy ő nekünk. Így is lett!

November közepén vágtunk neki a nagy kalandnak úgy, hogy előtte már a neten nézelődtünk üres telkeket keresve. Rengeteg van/volt eladó, de akkor még semmit nem tudtunk a helyi szokásokról.

Kb. 3 hétig jöttünk-mentünk Methoni és Alexandrini között fel-le, jobbra-balra minden utcába, kerestük az eladó táblákat, telefonálgattunk, közben ingatlanirodásokkal is tartottuk a kapcsolatot, szóval elmondható, hogy minden lehetőséget végignéztünk. Ezt a telket - amit végül megvettünk - már a 2. napon megtaláltuk, csak a tulaj épp el volt utazva így nem tudtunk vele személyesen találkozni.


valahol itt a telek - olympos, greece

Amíg ő vissza nem érkezett addig 3000 km-t tettünk meg ebben a 100 km-es körzetben.

Már amikor először láttuk ezt a telket beleszerettünk. A hely csodálatos, ideális. Nehéz ezt fotókkal visszaadni, mert közben nem érezni az illatokat, nem hallani a madarakat, de azért reméljük valamennyire átérezhető lesz.


megékeztünk az istenek lábaihoz

Keletre található 2,2 km-re a tenger, a panorámát pedig semmi nem árnyékolja be, hisz az előtte lévő telek nagy és üres - és remélhetőleg az is marad :) Nyugatra pedig az Olympos 1,8 km-re, szinte már érinthető. Amikor felhős az idő, akkor minden percben máshogy táncolnak a felhők, a hegy lábánál illetve a tetejénél is, csak kavarognak.. Kész mozi az egész! :) Nem is kell ide TV, elég ha leülünk egy kerti székre :). Mivel most január van, havas a teteje és általában a csúcs szinte mindig kikandikál. Mintha tényleg onnan figyelnének az Istenek, hogy "na.. mi történik a kis manókkal ott lent."


egy téli naplemente az olympos felett

A telek amúgy Észak-Kelet irányba ejt le, a legmagasabb pontja pedig Dél-Nyugaton van. Ez a legkedvezőbb, a legkellemesebb és legjövedelmezőbb hatással bíró lejtés Vastu szempontból.

Szerencsére kivágni való fa sem állt rajta kedvezőtlen helyen, ezt már a tulaj elintézte egy pár éve. Olajfák voltak amúgy rajta, úgy ahogy a Nyugatra lévő és az Északra lévő telken is vannak. Az olajfa egy szent fa, Athéné istennő adta az embereknek ajándékba. Egy fa, ami nem hullajtja le a leveleit és olajat ad. Meg még mi mindent, hisz mennyiféle dologra fel lehet használni.

A déli oldalon közvetlenül van egy szomszédunk, de ők csak nyaralónak használják az ott lévő kis lakókocsit. A többi oldalon közvetlenül nincs épület, csak egy kicsit messzebb. Lakottak is, illetve sok a nyaraló villa. Villák vannak, mert ez a környék olyan. Nem fogunk hát kilógni a sorból.

Csodaszépen újjáépítjük majd az egészet! :)




118 megtekintés
bottom of page